Elvette tőlem a lángot,
szívénél gyermek érik.
Járja a bánya-világot,
kormos a lába térdig.
Fürgén csak két szeme győz a
síkon, meredek dombon.
Nehézkességével ő a
földön lépkedő sólyom.
Éjjelek és nappalok jönnek,
jajgat s mosolyog, mintha
ölében lenne a földnek
minden öröme, kínja.
Sápadt az asszonyka, már a
gyermekért csatáz nyíltan,
megveti azt, aki szánja,
szóljatok hozzá vígan.
Kínjai tornyát sikítva
dönti, ha eljön az óra,
s akkor világra virít a
legszebb májusi rózsa.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése